A minőségi szakmai munka alapja a tudás, a tapasztalat és a jövőbe vetett bizalomként az utánpótlás folyamatos támogatása is. Számunkra nemcsak az a fontos, hogy magas színvonalú faipari termékeket készítsünk, hanem az is, hogy hozzájáruljunk szakmánk jövőjének építéséhez, és segítsük a következő generáció fejlődését.

Ennek jegyében kollégánk a közelmúltban vizsgabizottsági tagként vett részt a Győri SZC Hunyadi Mátyás Technikum végzős mosonmagyaróvári asztalostanulóinak szakmai vizsgáján, melyen összesen 20 tanuló adott számot tudásáról, köztük két hölgy is, akik az esti képzés keretében készültek fel a szakmára. A többségében 17–18 éves fiatalok komoly elhivatottságról és szakmai felkészültségről tettek tanúbizonyságot.

A vizsga két részből állt. Az első feladat során a diákoknak egy előzetesen elkészített, szabadon választott vizsgaremeket kellett bemutatniuk. Ezek a munkák jól tükrözték az egyéni kreativitást, a szakmai érdeklődést és a megszerzett gyakorlati tudást. Számos igényesen kivitelezett, gondosan megtervezett darabot láthattunk.

A második feladat egy helyszíni gyakorlati munka volt, minden vizsgázó egy kulcstartó szekrény elkészítését kapta feladatul. Ez a vizsgarész kiváló lehetőséget adott arra, hogy a bizottság valós munkakörnyezetben értékelhesse a tanulók szakmai felkészültségét, pontosságát, munkaszervezését és a különböző asztalosipari technológiák alkalmazását.

Örömmel tapasztaltuk, hogy a vizsgázók kiemelkedő eredményeket értek el, munkáikon jól látszott a befektetett energia, a gyakorlati képzés hatékonysága és a szakma iránti elkötelezettségük. Mindez biztató jel a faipar jövője szempontjából.

Vállalkozásunk számára kiemelten fontos a szakember-utánpótlás támogatása. Éppen ezért örömmel fogadunk a közeljövőben nyári szakmai gyakorlatra Sopronból érkező, faipari technikus képzésben részt vevő diákokat is. Meggyőződésünk, hogy a gyakorlati tapasztalatszerzés, a valós vállalati környezetben végzett munka és a szakmai mentorálás jelentős segítséget nyújt nemcsak a pályakezdő fiatalok számára, hanem kollégáink számára is. A generációk egymás mellett élése és együttműködése kiemelkedő jelentőségű napjainkban, amikor 8-10 évre is lerövidültek a generációs ciklusok, egyre nagyobbra nőnek a generációs különbségek. Tanulunk egymástól: együtt dolgozunk, beszélgetünk, tapasztalatot adunk át és szerzünk, miközben tovább visszük ennek az évszázados hagyományokra épülő, ám folyamatosan megújuló és fejlődő szakmának a szépségeit.